THE BIG MEET

Bonyhád - 2019.07.08-13.

Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!

A The Big Meet folytatódik...

Izgalmas, áldott, bátorító, hihetetlen, a vártnál is jobb, remek tanítások, hasznos szemináriumok, fantasztikus képzések és mindemellett annyi szórakozás. Igazán öröm volt a The Big Meet részese lenni. Kicsit olyan érzés volt, mint egy esküvő: hosszú előkészületek és sok aggódás hónapokon keresztül, majd a nagy eseménynek egy szempillantás alatt vége. De mindez megérte, és a nagyszerű hír az, hogy a The Big Meet folytatódik. Dicsérjük az Urat, hogy találkozhatunk vele a tábor után is! Szaván keresztül szól hozzánk, továbbra is látjuk és tapasztaljuk, hogy Ő jó, habár az élet nem mindig könnyű, de folytathatjuk a „kis találkozásainkat”, amikor összegyűlünk az Ő helyi gyülekezeteként.

Személy szerint nagyon bátorítónak találtuk, ahogyan a csapatok - különböző felekezetekből és gyülekezetekből - együttműködtek a közös célért, ami: Jézust szolgálni, Jézusra mutatni és Jézus beszédére hallgatni. Izgalmas volt azt is látni, ahogy a tinédzserek elmélyedtek a Biblia szövegében, néhányan talán először: kutattak és keményen dolgoztak az eredeti jelentés megértésén. Az az egyszerű kérdés, hogy „Miért írta János ezt, itt, és ilyen módon?”, annyi kincset tárt fel Isten szavában.

Nagyon hálásak vagyunk az imatámogatásért. Isten számtalan aggodalomunkat és imánkat válaszolta meg úgy, ahogyan elképzelni se tudtuk volna. Köszönjük, és minden dicsőség egyedül Istené ezért a hétért.

Andy és Zsófi Oatridge

Ui: A TBM Különleges Fotó Válogatást az alábbi képekre kattintva tudjátok megnyitni
Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!
Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!

Együttműködés

Idén nyáron nemcsak a Nagy-Britanniából jövő hívők voltak azok, akik különböző gyülekezetekből jöttek, hanem Magyarországról is több, mint 14 közösségből jöttek keresztények azért, hogy együtt megszervezzék és megvalósítsák ezt a tábort és együtt imádják az Urat. Az egység abból adódott, hogy mindegyikük Isten gyermeke, az Ő családjának része.

Vera Biatorbágyról így nyilatkozott arról, hogy miért volt érdemes elhozni a tinédzsereket egy ilyen közös táborba: „Ez egy nem szokványos élmény volt a fiatalok számára, akik többnyire a református egyház buborékjában nőttek fel. Látták, hogy mások hogyan követik Krisztust a mindennapokban, hogy ez nem arról szól, hogy bűnös vagy és szabályokat kell betartani. Nagyon élvezték, hogy találkoztak és együtt sportoltak más gyerekekkel. Megtapasztalták, hogy kereszténynek lenni remek dolog.” Dicsérjük az Urat azért, hogy életet ad azoknak, akik hisznek Benne, és ezt sokan megtapasztalták ezen a héten.

Ildikó az orosházi evangélikus gyülekezetből, ezt mondta a vegyes összetételű kiscsoportok kapcsán: „A fiatalok megismerkedhettek más gondolkodásmódú fiatalokkal.” Imádkozunk, hogy ezek a fiatalok emlékezzenek arra a bővebb családra, amelybe tartoznak, és növekedjenek abban, ahogyan szeretik testvéreiket Krisztusban.

Az ACORNCAMPS munkájának egyik célja, hogy segítse a helyi magyar gyülekezeteket és a fiatalokkal végzett munkájukat. Ezért csodálatos volt, amikor az egyik vezető azt mondta, hogy a beszélgetős csoportjából két lány „nagyon közel került Istenhez, és úgy döntött, hogy csatlakozik az ifjúsági táborukhoz”. Azért imádkozunk, hogy még közelebb kerüljenek Istenhez a helyi gyülekezet közösségén keresztül.

Kihívás volt összehozni a sok, különböző helyről származó vezetőket, és dicsérjük Istent azokért a barátságokért, amelyek kialakultak és erősödhettek a hét során. Az egyik segítő a táborban két idősebb vezetővel beszélgetett és ezt mondta: „Nagyon bátorított engem Jézus iránti szeretetük és elkötelezettségük”. Egy másik ifjúsági csoportvezető azt fogalmazta meg, hogy „csapatban részt venni gyakran 'minket formáló' élmény, hiszen az idő nagy részében együtt vagyunk, és megtanulunk kijönni egymással”.

Nem csak szellemi értelemben köszönjük Istennek a munkáját, hanem a gyakorlati dolgokért is hálát adunk, mert ahogyan a vezetők gyakran megjegyezték: „Jó volt megtapasztalni, hogy mások hogyan tesznek máshogy dolgokat, mint ahogy mi szoktuk - új ötleteket láttunk”.

„Olyan jó volt, hogy a tábor nem a köztünk lévő különbségekre hívta fel a figyelmet, hanem az egy Istenre, akit mindannyian hirdetünk.” Viola, Külső Kelenföld

Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!
Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!
Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!
Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!

Milyen volt?

A visszajelzések szerint a The Big Meet 2019 hatalmas siker volt! Nem csak azért, mert az angol csapat rengeteg különböző programmal készült, a dicsőítés lehetőségétől a swing táncig, a fürdőbomba készítésétől a rögbiig. A szemináriumok és képzések mindenki számára lehetőséget biztosítottak arra, hogy átgondoljanak különféle kérdéseket, kezdve az élet értelmétől egészen addig, hogy mit mond a Biblia a randevúkról, hogyan kell diákként helyesen élni, és hogyan értékelje a saját ifjúsági szolgálatát. Az esti "After Hours"-ban olyan témákat lehetett megvitatni, mint a 'mit lehet kezdeni a nem keresztyén háttérből érkezőkkel', a 'szenvedéssel való együttélés' vagy, hogy 'milyen is lehet a missziós küldetés'. Ezalatt a többiek pihenhettek, társasozhattak vagy beszélgethettek az esti teaház alatt.

Itt van pár visszajelzés a résztvevőktől:

„Korábban nem tudtam, hogyan olvassam a Bibliát, de most már nagyon várom, hogy jobban megismerjem Jézust, azok után, amiket a 'Biblexplore' szemináriumon tanultam.”
Misi, 17 éves
„A biatorbágyi gyerekek azt mondták, hogy nagyon élvezték a tanításokat, mert nem volt nehezen érthető a prédikáció stílusa miatt.”
Egy vezető
„S. rájött, hogy az „örökké” az valóság Istennel. Annyira izgalmas volt vele erről beszélni, és hallani azt, hogy mennyire szabadon elhiszi ezt... majd keresztény lett, amikor rájött, hogy az általa szeretett dolgok nem tartanak örökké, de Isten iránta való szeretete igen! ”
UK csapattag
„Volt egy srác a beszélgetőcsoportunkban, aki felvállalta, hogy hitetlenként jött. Jó volt hallani bátor kérdéseit a bizonytalansággal kapcsolatban, és az utolsó reggelen imádkozott velünk."
Levi, magyar vezető
Köszönöm a kemény munkátokat, hogy ilyen emlékezetes tábort szerveztetek nekünk. Biztos vagyok benne, hogy életek változtak meg ezen a héten, beleértve az enyémet is!
Zsófi, 18 éves
Úgy gondolom, hogy most lettem keresztény!
Ágnes, 13 éves
Szerintem a legjobb keresztény tábor, ahová mindig nagy örömmel jövök!
Levente, 18 éves
Ez a tábor többet adott nekem, mint gondoltam volna. Köszönöm!
Fanni, ifjúsági munkás
Nyilvánvaló, hogy a tábort mindenki nagyon élvezte... de ha a jövőben lesz újra The Big Meet, akkor egy másfajta szervezeti felépítés talán még jobb lehet a csapat számára, több szabadidőre lenne szükség a beszélgetésekhez, több lehetőség szükséges olyan képzésekre, amelyek nem ütköznek a program többi részével (esetleg egy külön táborban), és esetleg hosszabb idő maradhatna a kiscsoportoknak... Köszönjük Istennek, hogy emlékeztet arra, hogy semmi sem tökéletes ebben az életben. Amint az esti tanításokon hallottuk, hogyha az örök élet jövőbeli örömére nézünk, akkor a java még hátra van!
Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!
Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!
Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!
Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!

Képzés - ‘The Big Meat’ és ‘The Little Meat’

Nem egyszerű feladat egy táborban, hogy valaki a táborozóknak biztosított program mellett a vezetők képzésére is koncentráljon. Dicsérjük Istent azért, hogy Ő viszont kegyelméből használta Gareth és Claire Wroe munkáját azokon a képzéseken, amelyek az ifjúsági vezetőknek szóltak, illetve azoknak, akik érdeklődtek az ifjúsági munkában való szolgálat iránt.

Az egyik magyar vezető így fogalmazott: Az általuk nyújtott képzés számomra a hét fénypontja volt", egy másik vezető pedig kiemelte, hogy mennyire hasznos volt arról hallani, hogy máshol hogyan dolgoznak ifjúsági szolgálatban.

Megint mások számára jó volt hallani arról a gyakorlati módszerről, amellyel értékelni tudják  saját munkájukat; míg voltak, akik számára az jelentett kihívást, hogy mérlegeljék, hogy az ifjúsági szolgálat-e egyáltalán az, amit végezniük kell.

Az egyik vezető, aki a „The Little Meat” képzésen, azaz a fiatalabb segítőknek szóló képzésen vett részt, elmondta, mennyire értékes számára, hogy visszatérhettek az alapokhoz: bízz a Bibliában; ragaszkodj a gyülekezethez; az ima nélkülözhetetlen. Miközben másokat vezetnek, vajon milyen gyakran van esélyük arra, hogy megvizsgálják azt, hogy mi az, ami számukra fontos, mi az, amivel küzdenek? Vagy hogy elismerhessék, hogy nehéz számukra a hangos imádkozás? De ebben a biztonságos környezetben volt idő hallgatni, felfedezni, elgondolkozni és tanulni, és mindezt Isten dicsőségére tenni. Köszönjük az Úrnak, hogy személyesen dolgozott mindenkiben, és imádkozunk, hogy Isten adjon bölcsességet a résztvevőknek, hogy Krisztussal a középpontban tudják élni az életüket a saját környezetükben.

Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!
Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!
Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!
Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN - THANK YOU!

Fogadja óriási köszönetünket mindenki, aki valamilyen módon részt vett a The Big Meet 2019 megvalósításában! Imával, pénzzel, idő vagy energia befektetésével, gyakorlati támogatással, mások eljutásának lehetővé tételével, részvétellel, megszámlálhatatlan munka elvégzésével, rengeteg órányi előkészülettel és sok láthatatlan befektetéssel... Magasztaljuk Istent értetek!

Kattints ide a TBM galéria megnyitásához!
Az ACORNCAMPS egy angliai alapítvány (regisztrációs szám: 1127958), mely Magyarországon és a környező országok magyarlakta vidékein végzi szolgálatát. Célja a különböző gyülekezetek ifjúsági szolgálatainak támogatása, elsősorban táborok szervezésében (angol és magyar önkéntesek segítségével) és az ifjúsági vezetőik képzésével. További információ

KEZDŐLAP | RÓLUNK | TÁBOROK | KÉPZÉS | ANYAGOK | TÁMOGATÁS | NYÁRI TÁBOR 2019

Székhely:  »Cím: 77 Camrose Way, Basingstoke, RG21 3AW  »Telefon: (+36) 20 339 7108  »Kapcsolat

© Copyright 2018 ACORNCAMPS | Privacy Notice

 .